SZERETÜNK TÉGED! 

  

Inkább ételt rendeltél főzés helyett? A gyerkőc a hónapban már másodszorra beteg? A szennyeskosárból  már egy hete válogatsz magadnak „tiszta” ruhát? Úgy érzed csődöt mondtál? És mégis... amikor lefekvés előtt átfogja a nyakadat azzal a vékonyka, jó illatú, puha kis karjával, a szíved telecsordul és nincs nálad boldogabb ember a világon. Ugye ismerős?

   

Persze, hogy ismerős, hiszen ezzel mi is így vagyunk. Kisgyermekes napjainkra sokszor jellemző mindez és tudjuk, hogy egy cipőben járunk veled. A dackorszak, a kakis pelusok, az első anyák napi rajzocska, a maszatos, boldog puszik… mind átéljük ezeket, mióta gyermekünk megszületett. Úszunk a szülőség tengerében, együtt sírunk, együtt nevetünk.

  

A mi történetünk is azzal kezdődött, hogy szülővé váltunk. Tudjuk, hogy a babánk mellett mi mindenben kell helytállnunk: háztartás, főzés, mosás, takarítás és akkor a nevelésről, a család kiszolgálásáról és a feleség szerepkörről még nem is beszéltünk.

  

A Pelenka.hu webáruházat azért hoztuk létre, mert olyan szolgáltatást szerettünk volna nyújtani, amilyet minden kismama megérdemel. Azt a gondoskodást, támogatást, hozzáértést és biztonságot szeretnénk adni neked, amire mi is vágyunk kisbabáink mellett. Olyan termékkínálatot állítottunk össze, amire egy kismamának szüksége van - legyen szó akár a pelenkázásról, etetésről, ápolásról vagy a higiéniáról. Tudjuk, hogy ez egy nehéz és érzékeny időszak, ezért olyan weboldalt, vásárlói rendszert, és tudásbázist alakítottunk ki, amivel kézen fogva egymást, praktikus megoldásokkal orvosolva a kismama lét problémáit, boldogabb és kiegyensúlyozottabb anyuka közösséget alkothatunk.

  

KÉNYELMES

Az etetés, a pelenkázás, az altatás és a többszerepes helytállás minden kismamára nagy terhet ró. A Pelenka.hu webáruházban való rendeléssel időt szabadíthatsz fel és még cipekedned sem kell. Próbáld ki Te is és élvezd az online pelenkavásárlás előnyeit!

   

GONDOSKODÓ

A gyermekeinkért mindent megtennénk, a legjobbat szeretnénk adni nekik. Ahhoz, hogy kiegyensúlyozottak és boldogok lehessenek, olyan pelenkára van szükségük, amiben jól érzik magukat. Kollégiánk gyakorló szülők, örömmel segítenek tanácsaikkal.

  

BIZTONSÁGOS

Mindannyian szeretünk megbízható, gyors és odafigyelő eladóktól vásárolni. Miért ne lehetne ez így egy online áruház estén is? Extra bónusz, hogy a webáruházunkban 14 napos pénzvisszafizetési garanciát vállalunk és rendelésedet telefonon is leadhatod!