Ha eddig tudtuk "titkolni" az állapotunkat, mostanra már biztosan mindenkinek feltűnt, hiszen a méhünk már köldökmagasságban található, így biztosan kiveheti a kíváncsi szem, mit takar a ruhánk. Nekem örömünnep volt ez az időszak is, egyáltalán nem zavart, hogy valaki látja-e a pocakomat vagy sem. Imádtam babát várni, szerettem ha mások is mosolyognak rám miatta. Bár ez legfőképp a munkahelyemen és otthon érvényesült, ugyanis ebben az időszakban bizony még hideg volt, a télikabátom pedig MINDENT takart. Komolyan.

Ha eddig nem vettük észre, márpedig szerintem már igen, van egy úgynevezett linea nigra, egy sötét vonal az ágyékunktól a köldökünkig, ami a terhesség végéig bizony sötétedik és feljebb is "csúszik" még a pocakunkon. Teljesen normális, kissé szokatlan, de a baba születése után ez is, mint minden furcsa dolgunk, el fog tűnni. 

Most már apa is érezheti a kisebb rúgásokat, mozgásokat, ha a pocakunkra teszi a kezét. Nálunk elég nehéz volt az utolsó pillanatig is, mert amikor jeleztem neki, hogy gyere gyorsan, most!, akkor a baba általában a keze érintésére megnyugodott és meg sem akart mozdulni. A kedvencem a kis ritmikus ugrálás-szerűség volt, amikor a baba csuklott. Felejtetetlen :)

Egyre érzékenyebb a külvilágra, az erőteljes hangokra megugrik. Ilyenkor mindig megsimiztem és megnyugtattam, hogy nincs semmi baj, elmagyaráztam neki, mi történt (pl. hogy a cica lerúgott valamit a polcról játék közben). Nem tudom, mennyit értett meg belőle, de egész jól működött a dolog.

Párunk is beszélhet hozzá, de nem ajánlom, hogy erőltessük a dolgot. A férjem nagyon igyekezett végig, a maximumot nyújtotta a babavárási időszakban, segített mindenben, amiben tudott. Kialakult az esti kis rituálénk is, amikor lefekvéskor olvasás közben az egyik keze végig a pocakomon volt. De zavarban érezte magát, hogy odahajoljon és beszéljen hozzá, láttam, hogy szokatlan és kellemetlen neki, ezért nem erőltettem semmit. A kapcsolatuk enélkül is erős, hiszen a folyamatos törődést ugyanúgy érzi babánk, mintha beszélne hozzá. Szóval csak természetesen és lazán, nem vagyunk egyformák, máshogy tudjuk kimutatni a szeretetünket, ezért ne is vitatkozzunk és követelőzzünk, mert csak elriasztjuk apát bármilyen megnyilvánulástól.

Hartmann Viki