Elintéztem a szokásos fogorvosi látogatásomat (mert jobb a megelőzés és egyébként sem tudtam már sokat ülni egyhelyben), valamint pocakosan utoljára meglátogattam a 300 kilométerre élő családomat. Az utazás kimerítő volt, de felkészülten mentünk, már vittünk mindent, amire estleg szükségünk lehet egy tartósabb ottmaradás miatt. Szerencsére babóca úgy döntött, még nem akar kijönni, így a csomagtartóhoz nem is kellett hozzányúlnunk.

Még mindig úgy vélem, hogy a szerencsés kismamák közé tartoztam, ugyanis kisbabánk az utolsó trimesztertől kezdve fejfekvésű pozícióban volt, és úgy is maradt. Azokat a babákat, akiknél az utolsó ultrahangos vizsgálatnál „farfekvésű” pozíción vagy „lábtartáson” érnek, gyakran császármetszéssel hozzák a világra. Számos kutatás bizonyította azonban, hogy ha a kisbabák rossz pozícióban vannak, de az anya a „lelkükre” beszél, próbálja őket meggyőzni, hogy forduljanak meg, az esetek többségében be is következik a változás. Az egyik fő szempontom e tekintetben is az, melyet már oly sokszor mondtam: egyrészt nem vagyunk egyformák. Másrészt pedig fontos, hogy bármilyen kis probléma merül fel, maradjunk nyugodtak és pozitívak, mert minden negatív gondolat negatív hatást is gyakorol a szervezetünkre, tehát ha stresszelünk, befeszülünk, az nem csak a tudatunkra, hanem a babánkra is hatással van.

Amikor kicsid fent van, akkor szemét is nyitva tartja, amikor alszik, lehunyja azt. Viselkedése már az újszülöttekéhez hasonló. Gyakorolja a szorítást, amihez nagyon jó játékszere a köldökzsinór. A testét beborító magzatmáz egyre vastagabbá válik, fő feladata a védelem. Az emésztőrendszere is megérett már a kinti világhoz, ha most megszületne, már meg tudná emészteni mind az anyatejet, mind a tápszert.

El kell gondolkodni, milyen szülést szeretnél, milyen fájdalomcsillapító mellett döntesz majd. A lehetőségekről egy külön bejegyzésben fogok foglalkozni, de néhány gondolatot most megosztanék veletek. Sok kismamával hozott már össze a sors, így a véleményük, tapasztalatuk nagyon fontos leckét adott a számomra. Három példát emelnék ki.

Az első esetben a kismama szegényebb körülmények között hozta világra gyermekét, nem bababarát kórházban, nem volt fogadott orvosa, sem szülésznője. Anyagi okokból tehát semmilyen plusz lehetőség közül nem választhattak. A szülés szerencsére első babáshoz képest könnyen és gyorsan lezajlott, és csak a szükséges időt töltötték bent a kórházban. Pozitív és negatív élményekkel ugyanúgy találkoztak odabent. A legnagyobb problémát talán az empatikusság hiánya okozta a kismamának, amelyet a szerény anyagi helyzet válthatott ki.  

A második esetben fizetett orvosi ellátásra volt szükség, ugyanis a kismama addig egy másik országban dolgozott, mégis hazajöttek, hogy itthon szülhesse meg kisbabáját. Az országunk mivel nem fogadta el a külföldi tb-t, a kismama önköltségessé vált, tehát mindent rendeznie kellett jó áron. A kórház biztonságosnak tűnt, de nem volt bababaráttá nyilvánítva. A szükséges vizsgálatokat jó minőségben végezték el, a hozzáállásuk kifogástalan volt, a szülés első babához képest könnyű, de mégsem olyan, amilyennek elképzelték.

A harmadik esetünk nagyon egyedi, hiszen az anya a hipnoszülést szerette volna megvalósítani, magánklinikán, amely baba és mamabarát egyszerre. Volt fogadott orvosuk, szülésznőjük, eljártak szülésfelkészítőre, szóval minden előkészületet elvégeztek nagyon borsos áron, amire úgy gondolták, szükségük lehet. A szülés pedig nem úgy zajlott, ahogy a kismama elképzelte, szerette volna, így lelki törésben volt része. Szerencsére depresszióig nem fajultak el a dolgok, de tudom, hogy nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy „nem volt képes természetes úton világra hozni kisbabáját”, ugyanis részesült burokrepesztésben és oxitocint is kapott. 

Összességében tehát elmondható, hogy bármennyire is szeretnénk, nem tudunk mindent irányítani. Nem tudunk egyszerűen kigondolni valamit és véghezvinni. A legnehezebb része az egész szülésnek, hogy már nem mi irányítunk. Rendelkezhetünk szülési tervvel, elképzelésekkel, vágyakkal, elmondhatjuk, mennyire ellene vagyunk bármilyen nemű gyógyszeres kezelésnek, akkor és abban a helyzetben úgyis minden mindent felülír. Bízzunk meg orvosunkban, szülésznőnkben, segítsük egymást, segítsük önmagunkat is. A változás lehet, hogy az elveink ellen szól majd, de szemünk előtt mindig a kisbabánk egészsége fog lebegni.

Hartmann Viki