2018.06.30 22:11

Eddig és ne tovább! Anyósunk beleszólhat a gyereknevelésbe?

Számos anyós-típus létezik, kinek kisebb, kinek nagyobb problémája van választottja édesanyjával. A legnehezebb azonban megtalálni az arany középutat, amikor konfliktusok nélkül, vagy minimális konfliktussal lehet szlalomozni az igazak között.
  

 

   

     

Hogy kinek van igaza?
 
Az anyának, aki már bizonyított, hiszen Te a fiát választottad, vagy Neked, aki új szemlélettel bír, egy modernebb világban vált édesanyává és egy új életről szeretnél gondoskodni? Elárulom: mindkettőtöknek.
   
Az egyik legnehezebb dolog az empátia, a rohanó világunkban, a hatalmas elvárások és kötelezettségek között már nincs időnk beleképzelni magunkat a másik helyébe. Az anyós a régi tapasztalatokat akarja átadni, mondván, nekik még úgy volt, akkor is bőven megfelelt, hiszen nem volt ennyi „felesleges” vizsgálat, meg „számonkérés”, és nem zaklatták őt az otthonában. Akkor már az újszülöttet akár az otthon töltött első napokban elvihette a városba, senki nem szólta meg. Nem voltak bébi- meg légzésfigyelők, nem volt ennyi macera. Megszülték, három óránként megkapták, hazahozták és kész.

  
Micsoda kényelem...
 
Most, egy modern anya már bababarát kórházakban szül (ha megteheti), választhatja akár a hipnoszülést, használhat bordásfalat, labdát, kádat a szülésnél, a gyermeke 24 órában vele lehet. Már úgy jön haza a kórházból, hogy (jobb esetben) megtanítják szoptatni, pelenkázni, tudja, mikor kell etetni, hogyan kell öltöztetni. Az első napokban már meglátogatja a védőnő és a gyerekorvos, ellátja a szükséges információkkal, és az első hetekben folyamatos támogatást kap, hiszen házhoz jönnek a segítségek.
   
Nos, ez a két nézet, a két különböző tapasztalat komoly problémákat okoz. Emellett még meg kell említeni a személyiségbeli eltéréseket, az alap-konfliktusokat. Hogyan lehet akkor mégis megtalálni az arany középutat, hogy se a férj, se az újszülött, se az anyós, se a család ne sérüljön?

Engedd el!

   
Személyes tapasztalatom...
 
Nagyon szeretem az anyósomat. Mindig, mindenben támogatott bennünket, akkor is, ha valamivel nem értett egyet. Az évek alatt nagyon kevés alkalom volt, hogy a feszültséget személy szerint rajtam vezette le. Amikor ez megtörtént, és észrevette, hogy megbántott, egyből jelezte, hogy mennyire bánja. Mivel nem vagyok haragtartó típus, ezeket a helyzeteket igyekszem a négy fal között, a férjemmel lemeccselni. Ha megbántott, kimérgelődöm magam, de szemtől szembe nem mentem még velük. Nem is szeretnék.
   
Mivel minden ember más és más, nem várhatjuk el, hogy megfeleljünk egymásnak minden körülmény között. Tehát amikor anyósom meglátogatott minket a 13. napon, és belépett a kapun, a nyitott ablaknál hallottam, hogy kiakadt, hogy a paradicsomokat még nem kötöztük fel. Azon a hétvégén nem egyszer megkaptuk, hogy úszik a kert, büdös a macskaalom (nem a tartalom miatt, hanem hogy rossz minőségűt veszünk), milyen sok mosatlanunk van. Megszólt, mert nem úgy alakult a szoptatási tervem, ahogy szerettem volna, ezért néha tápszerhez is kellett nyúlnunk és cumisüveghez is, a lefejt anyatejhez.

  

Mérlegelni kell.
 
Megéri a felesleges vita, vagy nyeljünk egyet, hogy szent legyen a béke? Nálam az első, hogy megpróbálom elmagyarázni, mit, mért teszek, teszünk másképp. Ha elsőre nem érti meg, megpróbálom másképp, más nézőpontból. Ha így sem megy, elvonulok, megvárom a férjemet, kipanaszkodom magam és megbeszéljük, hogy rájuk hagyjuk.
 
De ehhez az kell, hogy mi elég szoros családot alkotunk, mindenki szereti egymást és mindenki számára a béke a legfontosabb. Van, hogy nem egyezik a véleményünk, van, hogy fáj egy-egy megjegyzés, de mi így oldjuk meg. És sokkal jobb békében lefeküdni aludni, mint haraggal a szívünkben.
 
Ez talán azért alakult így, mert anyósom anyósa egy zsarnok, makacs és önző nő volt egész életében, aki állandóan élesen kritizálta őt. Nálunk anyu és mama sokat veszekedett és apukám volt a villámhárító. Rá is ment a házasságuk. A sok negatív tapasztalat tehát arra „nevelt” minket, hogy mit nem szeretnénk a saját családunkban. Nekem a férjem boldogsága, nyugalma sokkal fontosabb, minthogy egyszer megnyerjek egy tányértörős vitát. Anyósom pedig szeret, és ha néha anyósként is viselkedik, örülök, hogy ő még az életünk része lehet, ha már anyukám csak fentről tud ránk vigyázni.

   

  

Hartmann Viki