Anyukák tömkelegének van már otthon segítsége.  

Most nem apukára gondolok, hanem nagyszülőkre, édesanyákra, testvérekre, barátokra, akik tudják, mi fán terem egy újszülött gondozása. Mások, mint például mi is, kicsit egyedül maradtunk ezzel a feladattal, amit őszintén megvallva, nem is bánok annyira. A napi rutin kialakításában elsősorban a kis családnak kell helyt állnia. Nagyon nehéz a belső megfelelési kényszernek is eleget tenni, másabb, ha anyós vagy édesanya is ott van még velünk. Mi magunk voltunk és vagyunk, és bár sűrűn van velünk apósom, illetve az anyósom is sokat látogat bennünket a lehetőségeihez képest, így vagyok nyugodt, hogy mi magunk is helyt tudunk állni.   A kórházból férjem és apósom hozott haza bennünket, itthon anyósom várt. Megfőzött, kitakarított, mire hazaértünk, így nekünk lényegében semmi más dolgunk nem volt, mint kicsit pihenni. Egyáltalán nem zavart, hogy itt van, és nem is úgy fogtam fel, hogy csak a hibákat keresi az otthonunkban és szóvá teszi, mit csinált meg, hanem hálás voltam, hogy most nem azzal kell foglalkoznom, milyen teendők várnak még rám. Egy napig maradtak, azóta egyedül vagyunk. Vagyis hárman. És minden nagyon gördülékenyen megy. (kop-kop)

A védőnő és a gyerekorvos látogatása

A hazajövetel másnapján ellátogatott hozzánk a védőnő és a gyerekorvos is. Mindent rendben találtak, elmondtak egy csomó-csomó információt a jövőre vonatkozóan (oltások, vizsgálatok, stb), aminek a nagy részét nem tudtam megjegyezni sem. Megnyugtattak mosolyogva, hogy nem is kell, majd mindig szólnak időben, emiatt ne aggódjak.   Harmadnapra így már teljesen egyedül maradtunk. A kisbabánk az első napokban semmi mást nem csinált, mint evett és aludt. Nekiálltunk kialakítani a napi rutinját, amihez mi is könnyebben tudtunk alkalmazkodni. Éjszaka (ebben a tekintetben éjféltől hatig időintervallumot határoztuk meg kezdetben) kétszer vagyunk fent, és mivel tökéletes babám van (mert milyen anya lennék, ha mást mondanék?) a szopizás után visszaalszik. És szerencsénkre éjszaka nagyon szeret aludni.

Mától külön alszik a babám? Nee...

Megfogadtuk, hogy külön ágyban lesz, de persze „néha” azért odaveszem magamhoz. Ilyenkor apát leválasztom egy kinyitott szopipárnával, így ő nyugodtan tud aludni, nem fél attól, hogy véletlenül ráfeküdne. Nem mintha tenné, de erről valamiért nem tudom meggyőzni :D   Vendégek tekintetében egy pár hét türelmet kértem. A szülés, mint maga nem úgy alakult, ahogy szerettem volna, így kicsit hosszabb regenerálódásra volt szükségem, de itthon már nem küzdöttem depresszióval. Néha elszomorodtam, amikor babót nem tudtam megnyugtatni, a szívem szakadt meg, hogy nem tudok segíteni neki, pedig az összes terhet levenném a válláról.

Mi egy család vagyunk

Igazán mázlista feleség és anya vagyok. A férjem, ahogy a terhesség elejétől kezdve, most is mellettem volt és mindenből kivette, kiveszi a részét. Büfiztet, pelenkáztat, altat, bevásárol, megfőz, indít mosást, intézi a kisállatokat. Egyetlen rossz szavam nem lehet vele kapcsolatban, és nem azért teszi mindezt, mert rákényszerítem, hanem azért, mert mi egy család vagyunk, közösen vállaltunk egy új életet, közösek a terhek és az örömök is.   És hogy mi volt a legnehezebb ezekben az első napokban? Nehezen fogadtam el, hogy „csak” eszik és alszik. Persze egyre több időt tölt fent, egyre szebb és okosabb, mégis úgy érzem, valami hiányzik. Valamit biztosan rosszul csinálok. És mivel én vagyok vele itthon, észre sem veszem, hogy hízott-e, hogy másabb lenne, mint szokott, hiszen minden pillanatát lesem. Sokszor álmodtam a műtéttel kapcsolatban, sokszor kételkedem még mindig, hogy elegendő vagyok-e neki, hogy eleget eszik-e. Kimerültem-e? Szerintem még nem. Inkább csak a kétségek azok, amik kínozni tudnak, de a gyönyörű szeme, amikor rám néz, minden gondomat egy csapásra elfeledteti.

Hartmann Viki